Torino 2006 - ennyi volt

Ennek a blognak itt vége. Nem csak az olimpiától kölcsönzött blogcímben szereplő év ért végképp véget, idő közben én is áthelyeztem a székhelyemet, ezért cím első fele is kevésbé aktuális, mint korábban. Mert észak-Olaszországtól ugyan nem szakadtam el, de a dolgos hétköznapok most már Milánóhoz kötnek.

Persze Torinóra így még mindig marad legalábbis havonta pár hétvége, de úgy döntöttem, hogy az új évvel új blogot kezdek. Ez a régi persze ettől még elérhető, olvasható, kommentelhető marad, csak frissülni nem fog többet. Lesz viszont folytatás, nagyjából ugyanúgy, mint ahogy ez a blog nézett ki, csak Piemont helyett inkább Lombardiára koncentrálva:

Milánó2007

Karácsonyi különbségek itthon és otthon

Másmilyen a karácsony Magyarországon, és másmilyen Olaszor-szágban. Hogy pontosan milyen, arról első kézből csak Magyarországra vonatkozóan tudok nyilatkozni, konkrétan a karácsonyt ugyanis, azaz a dec. 24-26 közötti napokat eddig még csak itthon töltöttem (egyetlen vidéki karácsonytól eltekintve mindig Pesten ráadásul, ugyanabban a lakásban, ugyanazokkal a szüleimmel és tesómmal karácsonyozva - csak a nagymamám halt meg idő közben).

Akárhogy is, azért van pár dolog, ami a karácsonnyal kapcsolatos, és biztosan tudom, hogy az olaszoknál máshogy van, mint nálunk. Ezek:

1. Nem igazán tudja senki, mi az az Advent és hogy mikor van, a templombajárók se. Olaszországban a karácsonyi idő kezdete inkább dec. 8-hoz, a nemzeti ünnepként szünnapot jelentő szeplőtelen fogantatás ünnepéhez kapcsolódik (ami egyébként annak az ünnepe, hogy Szűz Mária embriója megfogant Jézus anyai nagyanyjának méhében, azaz nem Jézus fogantatásáról van szó, hanem Máriáéról). Dec. 8. környékén kapcsolják be a karácsonyi égőket, stb.
2. Mivel az advent ismeretlen, ismeretlen az adventi koszorú is. Van sok-sok koszorú, de mindegyik gyertyamentes, nem vízszintes, hanem föl van akasztva és magát a karácsonyt jelképezi, nem az arra való készülődést. Dec. első vasárnapján még kinn voltam Olaszországban, és a misét a pap azzal kezdte, hogy idéntől bevezetnek egy újdonságot. Mégpedig egy olyan újdonságot, ami észak-Európából származik. Úgy hívják, hogy: adventi koszorú! Négy gyertya van rajta, és minden vasárnap eggyel többet kell meggyújtani. Persze azt már nem vették figyelembe, hogy elvileg 3 lila és 1 rózsaszín gyertya kéne, plusz ez az olasz adventi koszorú is függőleges (akasztott) volt, ami elé simán le volt téve 4 gyertya.
3. Mivel külön Mikulás náluk sincs, mint rajtunk kívül szinte mindenhol a világon, az olaszoknak is a Mikulás hozza a karácsonyi ajándékot, nem a Jézuska. Kíváncsi vagyok, mi meddig fogunk kitartani ezzel a hagyománnyal, mindenesetre a reklámok már most is előszeretettel mossák össze itthon is a karácsonyt a Mikulással, még a 100% itthon készült (azaz nem import, nem nemzetközi kampány részeként az arcunkba tolt) reklámok is. Én szívem szerint maradnék a Jézuskánál karácsony alkalmából.
4. Ezért aztán rengeteg olasz házon van kinn egy Mikulás-baba, ami a ház falán/tetején mászik fölfelé egy létrán. Általában roppant ízléstelenek ezek a díszítések, pont olyanok, mint amilyenek pl. a Mammut 2 homlokzatán felfelé kapaszkodó Mikulásbácsik.
5. Olaszországban karácsonyi sütinek bejgli helyett panettone van ("képünkön").
6. A legtöbben a karácsonyfát is dec. 8-án állítják. Hagyományosan ez alá kell betenni a szépen becsomagolt ajándékokat az idő előrehaladtával, és a csomagokat 25-én reggel bontja ki együtt a család.
7. Mivel a karácsonyfának ilyen hosszú időtartamot kell kibírnia, élő fenyő erre a célra nem alkalmas. Olaszországban nem árulnak decemberben a piacon karácsonyfát, egyéb (háztartási) boltokban kell azt beszerezni - kizárólag műanyagból. Olasz ismerőseimnek kifejzettem, hogy nem tudok kiábrándítóbbat és hangulatrombolóbbat elképzelni egy műkarácsonyfánál, erre ők (mivel jártak már Magyarországon január elején) azzal replikáztak, hogy szerintük meg az a kiábrándító, ahogy itt nálunk az ünnepek után minden utca tele van a kiszuperált karácsonyfákkal. Szerintem ebben is nekünk van igazunk.

Boldog karácsonyt!

Magyar közértes beszól az olaszoknál elkényeztetett smucig vásárlónak

Egy kisközértben vásároltam a minap a belvárosban, Pesten. Egy forinttal többet adtam (1027 Ft), mint amennyibe került, amit vettem (1026 Ft), és miközben vártam, hogy a közértes kiscsaj (nálam talán fiatalabb is volt) kikotorássza a kasszából a visszajárómat, ő, mármint a csaj mondott nekem valamit, amit nem értettem, csak annyit, hogy valami kiskutyáról volt benne szó, aki nehogy pisiljen.

Megkértem, hogy legyen kedves, és ismételje meg, mert nem értettem, amit mondott. Ő meg is ismételte: "Tedd el azt az egy forintot, nehogy lepisiljen a kiskutya!"

El is tettem, el is köszöntem, de gondolkozni csak a boltból kifelé menet kezdtem el, nem voltam rá felkészülve ugyanis, hogy az éjjelnappalis kiscsaj rébuszokban fog beszélni. De így lett, sőt, nem hogy rébuszokban beszélt, rébuszokban szólt be. Mert nem tudok másra gondolni, mint hogy azt szerette volna kifejezni, hogy nyilván babonából teszem el a visszajáró egy forintot, mert ő viccesen még csak nem is feltételezi rólam, hogy olyan smucig lennék, hogy bármely egyéb okból nem ajándékozom oda neki a visszajárót, szegény közértesnek.

Namost. Én utálok borravalót adni, és az egyik dolog, amit Olaszországban nagyon szeretek, hogy ott ilyen nincs, se étteremben, se sehol. Természetesen ettől még nem felejtettem el, hogy itthon mi hogy működik, és adok is, amikor itthon vagyok, ahogy kell, de közértben borravalót adni azért távolról sem szokás itthon se. Sőt, én abban a világban élek, ahol a borravalót adni kell, de kérni nem lehet - a borravaló elmaradását szóvátenni, még rébuszokban is, igen nagyfokú primitívségre vall. Mindenhol, de egy közértben kiváltképpen, még akkor is, ha csak egyetlen forintról van szó.

Arról nem is beszélve, hogy az olasz üzletekben nem hogy mindig visszaadják a visszajárót, általában az a gyakorlat, hogy a kereskedők, ha pont úgy jön ki a két hektogramm prosciutto cotto, az árakat tízcentekre, és természetesen lefelé kerekítve kérik el. Közértben mondjuk ilyen egycentes kerekítgetéssel egyik oldalról sem találkoztam még, de pl. piacon ha 3 euró 58 cent a végösszeg, akkor csak 3,50-et kérnek el. Ott nem az a ciki, ha te kéred vissza az egy centedet, hanem az, ha a boltos elkéri tőled azt, amiből az az egy cent a visszajáró.

Persze, egy eset alapján ne általánosítsunk. De kétségtelen, hogy itthon benne van a levegőben, hogy egy forintot elkérni ciki - de csak a magánembereknek. Az viszont nincs benne a levegőben, hogy egy kiszolgáló személy (boltos) ne szóljon be a saját ügyfelének.

Csak hogy ne sajnáljam annyira, ha vége lesz az ünnepeknek és újra el kell mennem itthonról.

Karácsonyra - természetesen - itthon

Hazajöttem Pestre. Már a tegnapit is itthonról írtam.

Újdonságok, furcsaságok:

1. Marha hideg van. De állítólag ez csak pont akkor lett, amikor megérkeztem.
2. Nagyon tetszik az új '56-os emlékmű a Felvonulási téren. Elgondolkoztam és megrendültem tőle.
3. Távollétemben további csatornákat látott el szinkronnal a UPC (vagy ki). Most már Turner Klasszikus Múvijait is csak borzalmasan igénytelen magyar szinkronnal nézhetem otthonomban. Egyedül a két hírcsatorna (CNN, BBC) és az MTV meg a VH1 beszél még mindig angolul, de ezek ugye normális műsorokat (dokumentum- vagy játékfilm, sorozat, vetélkedő, akármi) nem sugároznak. Ilyen műsorok azonban a UPC-nek hála, továbbra is elérhetőek otthonomban német, olasz, spanyol, orosz és francia nyelveken. Hogy az angolul tudók mit vétetettek a UPC ellen, az nem világos.
4. Tele van a körút "kombínó" villamossal. De még nem szálltam föl egyre se.
5. Itt nem csak a Desperate Feleségek, hanem az ER-Vészhelyzet is megy a tévében. Az olaszoknál az utóbbiból a tavalyi szezonban szeptembertől kezdve karácsonyra lenyomták az egész azévre rendelt sorozatot, idén viszont sehol semmi. Egy teljes éve nem láttam már Vészhelyzetet, nem volt ilyen, mióta megy az ER (azaz kb. 1995-6 óta). Félek tőle, hogy elfelejtettem már, hogy ki kicsoda.
6. Elromlott otthon a bojler, az egyik gázkonvektor és a zuhanyrózsa, a fikuszom meg akkorát nőtt, hogy félig kidűt a cserepéből.
7. Kék színű díszkivilágítást installáltak a belvárosban. Műtőjellegű, szerintem.
8. Kicserélték a lift ajtaját a házban, és új használati utasítást ragasztottak ki. Sajnos továbbra sem lelték meg a megfelelő leírást, ez az utasítás ugyanis még mindig egy olyan liftre vonatkozik, amelyiknek önműködő a belső ajtaja. A mienk nem ilyen.
9. Valami furcsát észleltem a szemem sarkában a friss ropogós ötszázasomon tegnap, amivel tegnap fizettem. Egy idő után kiderült, hogy '56-os emlékpénz volt. Sajna ekkor már nem kérhettem vissza, hogy megnézzem, hogy az milyen, csak a jószerencsében bízhatok, hogy még egyszer a kezembe akad egy.
10. A Katona József színház sokkal kisebb, mint emlékeztem. Úgy rémlett ugyanis, hogy a Teatro Carignano, ahol az Ivanovval vendégszerepeltek Torinóban, az nagyjából ugyanakkora, mint a Petőfi Sándor utcai épületben a nézőtér. Hát nem akkora, hanem kétszerese legalább.

Fabábuk keserves sorsa a kulturálisan megosztott Európa népei között hányódva

A múlt hét végén az Alto Adige nevű részén voltunk Olaszországnak, ami a Garda tó fölött helyezkedik el, hegyes, Ausztiával határos, és német nyelvű a lakossága, olaszul csak a turisták kedvéért vannak kiírva a dolgok - ha ki vannak.

Éppen a bozeni (a város olasz neve Bolzano) karácsonyi piacon válogattunk egy faműves termékei között. Odatolakodtak terebélyes olasz nénik, és a diótörőket kezdték kedvtelve mustrálgatni. Pont olyanok voltak, mint ez itt a képen. (A saját képek egyelőre nem jöttek át a fényképezőből a számító gépre, de diótörőt különben se fényképeztem, mert nem jutott eszembe, hogy majd érdekesen iderírom ezt a sztorit.)

Egyszer csak az egyik néni megkérdezte a többit, hogy ugye ez nem Pinokkió. Mondták a többi nénik, hogy nem, szerintük se az, valószínűleg, bár nem biztos. Ebben maradtak. Szemlátomást fogalmuk nem volt a nagybetűs Diótörő, azaz a gonosz Egérfül asszony, a még gonoszabb Egérfül király, az őket végül legyőző, de elvarázsolt Johannes Drosselmeier és a szerelmével az átkot megtörő Marika (ha jól tudom, Hoffman által papírra vetett) történetéről, ami ugyebár Csajkovszkij balettjének alaptörténetéül is szolgál.

A velem utazó olasz haveroknak pár perccel később elképedve meséltem a fenti történetet az olasz nénik tudatlanságáról. Már ott gyanús volt a dolog, hogy 5 percbe tellett, mire el tudtam magyarázni nekik, hogy mi az a diótörő, ami emberke alakú és nem olyan, mint egy csípőfogó, hanem díszes és a vásárban is lehetett kapni. Végül kiderült, hogy az egész Diótörő-sztori egész Olaszországban teljességgel ismeretlen.

Bezzeg a németek ismerik a Pinokkiót is, viszont olasz oldalról Diótörő-téren se kép, se hang. Jellemző.

Vicceskedő táblák

Olyanok, mint amilyen Pesten az "Elnézést" közlekedési tábla volt. Ezekből elég sok van, kb. még kétszer annyi, mint amennyi a képen látszik, és valószínűleg a korábban említett Luci D'Artista eseményhez van közül, bár ezek nem világítanak.

A hátsó pirosra az van írva, hogy Natale, azaz karácsony. Biztos valami logót utánoz, de nem ismerem fel, hogy melyiket.

Szarvasgomba - képem nincs róla

De tegnap részt vettem egy szarvasgomba-vacsorát, amit egy ismerős szervezett, és végülis 20 személyre foglalt asztalt egy Torino melletti kisvároska (a nevét elfelejtettem, és most nincs itt senki, akitől megkérdezhetném, jellemző) éttermében.

Persze nem mindenki evett szarvasgombát, mert igen drága. Itt az a szokás, hogy ha többen vacsoráznak együtt, akkor a számla végösszegét elosztják a résztvevők között egyenlő arányban, azaz mindenki ugyanannyit fizet, függetlenül attól, hogy mit/mennyit ivott/evett. Tegnap este kivételt tettünk, és akik nem szarvasgombáztak, azok 33 eurót fizettek, akik viszont igen, azok 53-mat.

Ilyen verziókban lehetett szarvasgombát enni:

1. két tükörtojás vajon kisütve, erre ráreszelve a szarvasgomba;
2. egy tányér "fondata" (valami különlegesen finom, szilárd sajtszósz, olyasmi állagú, mintha egy sűrű főzelék lenne, csak zöldség nélkül és sajtból, a tejbegríznél kicsit sűrűbb), erre ráreszelve a szarvasgomba;
3. tagliatelle (sima tészta, szinte ugyanolyan, mint amit mi pl. mákostésztának eszünk, csak hosszabb, piemontiul "tagliarin"), erre ráreszelve a szarvasgomba.

További tények:

• a szarvasgomba-"termesztés" olaszországi központja Alba városa, a világ legdrágább szarvasgombája innen származik, de persze a szarvasgombát nem lehet termeszteni, csak erdőben találni lehet;
• 10 deka (azaz 1 "etto", azaz 1 hektogramm) szarvasgomba ára 300 euró körül mozog, idén kicsit magasabb az árfolyam, mint tavaly;
• szarvasgombából van fehér és piros belsejű is;
• egy haveromnak a dédnagymamája azt mesélte, hogy lánykorában a szarvasgomba csemegének számított ugyan, de nem volt akkora luxus, mint manapság - ha találtak egy kis szarvasgombát, kenyérrel ették meg, ahhoz harapták hozzá a szarvasgombát;
• a szarvasgomba neve olaszul tartuffo, franciául tartuffe, azaz tártüff, és én mindig azt kérdezem magamtól, hogy a Moliére-vígjáték hősét miért pont így hívják;
• Idén ősszel volt először filmfesztivál Rómában. Az est háziasszonyának Nicole Kidmant kérték fel. Ő meg ha már itt volt olaszban, vett egy darab szarvasgombát. 2200 euróért.